Sárga sáv turistajelzés utikalauza

ss

Véménd - Palotabozsok - Mária-kápolna, Szent-kút - Sombereki-halastavak - Somberek - Turistaház - Horpács-patak-völgye - Templomrom - Görcsönydoboka - Nagy fa - Hímesi-sarok - Szabari-erdő - Szabari-vadászház - Molnár-hegyi-vadászház - Kisnyárád - Szent János-kápolna - Erdősmároki-halastavak - Liptód - Babarcpuszta - Liptódpusztai-völgy - Ruzsek-malom - Kátoly

Táv: 44 km.

A sárga sáv turistajelzés Szekszárdról indul és Tolna megyében a Geresdi-dombságban kacskaringózva a Hármaskúti-résznél éri el a Baranyai megyehatárt. A Baranyai-dombságba érkezve, túránk Véméndről indul, Véménd hosszú főutcáján vezet végig Palotabozsok irányába.

A faluból kiérve a következő szakaszt a műút mellett az egykori Pécs-Bátaszék vasútvonallal párhuzamosan tesszük meg. Következő állomásunk Palotabozsok, ahol szintén végigmegyünk a falu főutcáján.

Palotabozsok története:

A település története a bronzkorig nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír bizonyít. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon. 1499-ben már Palutha-Bosok a neve. Ez bizonyíték lehet arra, hogy a településen palota áll ekkortájt. A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik. 1687-ben szabadítja fel a települést a török alól Lotharingiai Károly herceg. 1694-től érkeznek rác telepesek a községbe, hogy benépesítsék azt. A német telepesek 1724-ben a Dunán tutajon érkeznek a dombokkal övezett, patakok szelte völgybe. A falu fejlődését III. Károly és Mária Terézia uralkodásának köszönheti. A betelepített németajkú lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása gyors fejlődést, gyarapodást eredményez az itt lakóknak. A mezőgazdasággal, állattartással, szőlőműveléssel foglalkozó lakosság csodálatos települést, termő határt varázsol magának. Az akkori közigazgatás mintafalunak szánja települést. A szép fekvésű völgy közepébe helyezi a középületeket, e köré karéjban elnyújtva egy sorba épülnek a házak. A plébánia 1773-ban épül, 1732-től működik önálló iskola, 1916-ban nyitja meg kapuit az óvoda. A település a nevét 1903-ban változtatja meg Palotabozsokra, megkülönböztetésül az ország többi Bozsok nevű településétől. 1904 és 1911 között épül meg a Pécs-Bátaszék vasútvonal, amelynek egyik állomása Palotabozsok. Sajnos, 100. "születésnapját" nem éri meg, mert 1997-től részlegesen, 2002-től végleg megszűnik a vasúti közlekedés lehetősége Pécsvárad-Bátaszék között. Az I. világháború a település lakói közül 81 áldozatot követel. Számukra állít emléket a hősi szobor. A német lakosság nagyobb részének "kollektív bűnösként" el kell hagynia lakóhelyét. Helyükre a Szlovákiából elűzött felvidéki magyarok és bukovinai székelyek kerülnek. A kezdeti súrlódások után a 3 népcsoport példásan él és dolgozik együtt. Megtanulták és átvették egymás szokásait, kölcsönösen tisztelik egymást, együtt ápolják a hagyományokat: értékeket őriznek és teremtenek. Jelenleg a település lakosainak száma 800 fő körüli.

A templomnál balra fordulunk, és egy mellékutcán megyünk tovább. A keresztnél a faluból kivezető útra térünk. Egy kis magaslaton áll a Szent Rókus-kápolna.

ss_rokus

Az 1839-ben pusztító pestisjárványt követően épült Szent Rókus tiszteletére a máig jó állapotban megőrzött Rókus kápolna. A kápolnát és a falu házait elhagyva szántók és erdősávok mellett megyünk el, majd hamarosan megérkezünk a Mária-kápolnához, aminek falából folyik a Szent-kút vize.

ss_sarlos_boldogasszony

A Mária-kápolnát vagy Szentkúti-kápolnát 1892-ben emelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A helyi hagyomány szerint a török előtti időkben itt állott a régi Bozsok falu temploma. Lerombolása után itt a forrás közelében kőoszlopot állítottak Mária-képpel. Ekkoriban a határrész egyik tulajdonosa ugyanis mérgében amiatt, hogy bevetett földjét az odajáró zarándoklók letaposták, a kőoszlopot szekérre rakta és hazavitte. Az ökrök útközben elpusztultak. Más változat szerint a gazda a korábban ott állt templom köveit vitte haza lovaival, majd családtagjai hirtelen meghaltak. Miután lovaival szerencsétlenül járt, a visszavitt kövekből kápolnát emeltetett.

 A kis pihenő után átmegyünk a halastó gátján és a völgyben folyamatosan déli irányban haladunk. Több tó mellett megyünk el (Sombereki-halastavak), majd egy vízmű épülete után elérjük Somberek határát. (Az időnként hallatszó "lövésektől" nem kell megijedni, az a közeli gázágyúk hangja, ami a madarak elriasztását szolgálja.)

Somberek története:

A település Baranya megye keleti részén terül el. Mohács város vonzáskörzetéhez tartozik, attól 12 km-re található. A Somberek környékének legrégebbi régészeti leletei a rézkorból származnak, melyek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatóak. A vidék az emberek által folyamatosan lakott település, így gyakran fordul elő, hogy az eke római kori emlékeket fordít ki a földből. Határában a honfoglaláskor szláv törzsek éltek. A XIV. Század elejéig Bar-Kalan nemzetség birtokaihoz tartozott. A falu első írásos említése egy oklevélben, 1382-ben történik. Somberek nevét, a történelem folyamán többféleképpen írták, s a falunév valószínűleg a som növényre, valamint a sombokrokkal benőtt cserjés helyre utal. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi csatavesztés után a lakók elmenekültek, de később a szétszóródott nép lassan visszatért a faluba. A török megszállás alatt szerb lakosok is települtek be a községbe. Ennek két oka volt: a török hazájukban elnyomta a szerbeket, a Magyarországra települőket támogatta, arra gondolván, hogy a katolikus magyarok és a görögkeleti szerbek majd nem férnek össze egymással, és ezáltal, mint hódítóknak kevesebb gondjuk lesz az őslakosokkal. A hadjárat során elnéptelenedett magyarországi falvakba új adózókat akartak telepíteni. 1732-ben a falu a Sauska család birtokába került. A török hódoltság után az új fölbirtokosok a lakatlan, illetve a gyéren lakott településeket, vidékeket igyekeztek benépesíteni. A németség Somberekre költözése 1745-ben kezdődött.

A Petőfi Sándor utcán jutunk be a faluba, majd érintjük a szerb ortodox templomot és a római katolikus templomot is.

sh_szerb_templom

Az önkormányzat és az iskola épülete mellett megyünk át a főúton, majd egy meredek úton (ez az út a temetőhöz vezet) jutunk fel a falu feletti tetőre. Innen egy darabig dél felé, majd, ahol tábla jelzi egy zúzott köves úton jutunk le a Horpács-patak völgyébe. Itt egy nemrég kialakított halastavat találunk, mellette turistaház épül. A völgyben most északi irányban megyünk tovább, majd egy hídnál rátérünk a Sombereket Görcsönydobokával összekötő földesútra. Utunk ezen a szakaszán a szántás kellős közepén találjuk az egykori templom romjait, mely a sárga sáv jelzéstől kb. 250 m-re található. A rom az útról is jól látszik, de tábla is jelzi a letérés irányát. Ha a romot megnéztük, akkor utunkat folytatva Görcsönydobokára jutunk.

ss_romtemplom

Görcsönydoboka története:

A ma Görcsönydoboka néven ismert település eredetileg két különálló falut alkotott. A lakosság etnikai összetétele homogén képet mutatott, hiszen ezeket a falvakat kizárólag magyarok lakták. Görcsöny és Doboka első írásos emléke 1333-ból maradt fenn, ekkor saját pappal rendelkeztek,  és tekintélyes népességgel bírtak. Feltételezések szerint a két település már a tatárjárás idején is létezett, bár Doboka nem a jelenlegi helyén, a völgyben, hanem a dombtetőn terült el. Később Görcsöny új neve Ráczgörcsöny lett, Dobokát viszont nem érintette a szerb betelepedés. A kuruc harcok után Rácgörcsöny a Szekcsőn lakó Bésán család birtokába került, de 1720-ban Dobokával együtt – "pusztaként" - Somberekhez csatolták, mivel népességük annyira megfogyatkozott, hogy önálló településekként már nem volt létjogosultságuk. Mária Terézia trónra kerüléséhez köthető a legfontosabb, máig kiható változás Ráczgörcsöny és Doboka életében. Az uralkodó rendelete alapján német telepesek költözhettek be többek között a Délkelet-Dunántúlra. A németajkú betelepülők folyamatosan, több hullámban érkeztek új hazájukba, Ráczgörcsöny és Doboka telepesei 1745 körül költöztek be a falvakba. Mivel a településnek nem volt országútja, később többen elhagyták a falut. Görcsönydobokán 1950-től két nemzetiség alkotja a falu lakosságát, a német és a szlovákiai magyarság.

A falut a Nagyfa utcán, egy szépen rendben tartott nagyméretű kápolna mellett hagyjuk el. Egy szurdokút vezet ki a faluból. Egyik oldalunkon erdősáv húzódik, alattunk pedig a Csele-víztározó helyezkedik el. Felérve a tetőre, csakhamar megérkezünk a Nagy fához.

ss_nagyfa

Görcsönydoboka dél-keleti felén a 181 m-es magaslaton magányos cserfa áll. A cserfa kerülete 318 cm, becsült kora kb. 125 év. A fa mellett egy kis fehérre meszelt képoszlop áll, de kép már nincs benne. A képoszlopot a község állítatta egykor, amikor elfagyott a vetés. Orbán napkor ide zarándokoltak, akit a vándorok patrónusaként is tisztelték. A fát "Eichenbaum-nak" is nevezték. Fontos tájékozódási pont. A fa mellett 2001-ben emlékoszlopot állítottak fel a következő felirattal: "A MÚLTAT ŐRZÖM, A JÖVŐT VIGYÁZOM. ORSZÁG ÉPÍTŐ ALAP 2001."

Utunk következő szakasza hosszan a gerincen vezet, többnyire szántóföldek mellett, de a falura néző kilátás kárpótol bennünket. Kis kacskaringózás után utunk legszebb szakaszához érkezünk. A Szabari-erdőben folytatjuk utunkat. Egy fiatalos erdőben egy hosszú lénián megyünk végig, majd a hímesházi műútra térünk, ahol kb. 250 m-t az út szélén megyünk, majd betérünk a szemközti idősebb erdőbe. Ez a Szabari-erdőtömb melynek legértékesebb része a vöröstölgy állomány.

A vöröstölgy jelentősége: a gyorsan növő tölgyek közé tartozik, ezért megfelelő termőhelyeken érdemes jobban felkarolni. Hazája Észak-Amerika, ahonnan 1721 óta kezdték Európában is elterjeszteni. Magyarországon mintegy 80 éve telepítik. Ma már csaknem 1000 ha-on találunk vöröstölgy állományt. Termőhelyi igénye: Hazájában a mélyebb fekvésű, üde termőhelyeken vannak a legszebb állományok, ahol tulipánfával, amerikai kőrissel, szillel, hárssal és dióval alkot elegyes állományokat. Nálunk kedvezőtlenebb körülmények között is jól növekszik. Éghajlatigénye a kocsányos tölgyhöz hasonló, talajigénye azonban nagyobb. Kerüli a szélsőségesen hideg és a száraz sík vagy kopáros területeket. Legjobban kedveli a homokos, vályogos talajokat, a barna erdőtalajokat, a lejtőhordalékot, a váztalajokat, az agyagos kötött talajokat, a meszes talajokat. A levegőtlen lápi és pangóvizes talajokat nem kedveli. Fiatalon szintén árnyéktűrő.

Szép gyertyános-tölgyes erdőben déli irányban haladunk, majd egy szépen rendben tartott vadászházhoz érünk. A Kis-háznak nevezett épület mellett, asztalokat, padokat, szalonnasütőt és egy régi kutat találunk. A ház túlsó oldalán bekerített csemetekertet találunk. Utunkat folytatva a völgyben haladunk. Egy helyen utunkból kiágazik a sárga négyzet jelzés, mely a közeli Natúr Életmódtanyát (lovarda) érintve vezet Székelyszabarig. A Szabari-erdő védett növényei között megtalálható a nagyezerjófű, epergyöngyike, pirítógyökér, jerikói lonc, szennyes ínfű, tarka nőszirom, erdei borkóró, bíboros kosbor, fehér madársisak, tavaszi hérics, gömbtermésű sárma és a magyar repcsény.

A mi utunk öreg tölgyek mellett vezet, majd egy kis ösvényen fiatalos erdőben folytatjuk utunkat. A tetőre felérve utunk kicsit kacskaringóssá válik és időnkét lénián, majd szekérúton baktatva jutunk a kisnyárádi műúthoz. Itt egy zúzottköves úton megyünk tovább, majd a vadföldeknél elérjük a Molnár-hegyen álló kétszintes vadászházat. Az udvarán és teraszán elhelyezett asztaloknál megpihenhetünk. Utunk tovább a Molnár-hegyen ösvény nélkül vöröstölgyek között vezet ki a kisnyárádi műútra. Egy darabig az alacsony forgalmú műút szélén gyalogolunk, majd ezen az úton jutunk be a faluba, Kisnyárádra.

Kisnyárád története:

Nevét 1285 körül említik egy oklevélben. A település ekkor a királyi tárnokok jobbágyainak a földje volt, és IV. László odaadta (Németi) Leonard fiainak. 1292-1297 körül egy oklevélben idevaló lakosa tanúskodásáról van szó. 1335-ben papja 8 báni pápai tizedet fizetett. A török időkben a falu lakossága megfogyatkozott. A XVIII. században német telepesek érkeztek a faluba. Ma többségében németek lakják.

Végigmegyünk a kis falu főutcáján, érintve a templomot, majd az autóbusz fordulónál felfelé indulunk. Nagy támfalas pincerendszer mellett megyünk el, majd egy szurdokúton a tetőn álló képoszlophoz jutunk. Itt szántóföldek, majd erdő mellett jutunk le az Erdősmároki-halastavak-völgyébe. A Szent János-kápolnát közvetlenül az út mellett találjuk.

A Szent János-kápolna az 1830-as években épült. Oltárképén Keresztelő Szent János áll. Korábban is állt itt egy kápolna. Régebben június 24-én a búcsú napján zenés körmenettel zarándokolta ide. a kápolna közelében volt egy kiépített forrás, melynek neve Csoda-forrás volt. A forrás az 1970-es években elapadt, építménye még látható. A története az, hogy egy vak ember megmosta benne a szemét, és visszanyerte látását. Egy kisgyermek szeme is meggyógyult a forrás vizétől. A közeli rétet Kápolnás-rétnek nevezik.

A kápolnát elhagyva átmegyünk a halastó gátján, majd egy jól járt útra térünk. Hosszú szakaszon változatlan a táj, egyik oldalon erdő (hárs, juhar, fenyő), a másikon a már elmocsarasodó halastavak. A tavakat elhagyva a Muck-hídnál érjük el a Lókúti-rétet. Innen már feltűnnek Liptód házai, és csakhamar el is érjük a falut.

Liptód története:

A település Babarctól északra található kicsiny zsáktelepülés. Liptód egyike azon 41 településnek, amelyet még I. István király 1015-ben a pécsváradi Szt. Benedek rendi apátságnak adományozott. A községet a török hódoltságig kizárólag magyarok lakták. Az 1690-es években a lakosság összetételében változás következett be, mivel itt telepedett le a juhtenyésztéssel, pásztorkodással foglalkozó szerb és rác nemzetiségű népek egy része. A jelenlegi németajkú lakosság az 1751-es évtől kezdődően egyenként telepedett le. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság döntő részét a német nemzetiségűek adták és adják napjainkban is. 1945-ben magyar családokat telepítettek be Szomolyáról, akik egy-két éven belül elhagyták a falut. 1947 és 1948-ban a kitelepítési hullám - az utak járhatatlansága miatt - kevésbé érintette az itt élőket. 1930-ban, miután a délszláv lakosság elhagyta a települést, a német anyanyelvű lakosság aránya: 96% volt. 1980-ban a német anyanyelvű lakosság aránya: 91%, s ez országos viszonylatban a harmadik legmagasabb arány. Napjainkban a falu lélekszáma 200 fő. A falu vonzereje a csend és a nyugalom. A település négy domb közé beékelődve, azok völgyében helyezkedik el, igen szép, festői környezetben. A falut egy déli irányból észak felé folyó patak szeli át. A falunak csodálatos szépségű műemlék jellegű római katolikus temploma van.

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Liptódot a zöld sávval fonódva hagyjuk el, és felérünk a gerincre. A szántás után dél felé indulunk. (Jelzést a magaslesen találunk.) Egy vegyes erdőállományban érünk le a Liptódpusztai-völgybe. Itt már idősebb erdőállománnyal találkozunk, ugyanis a terület egykor Liptódpuszta legelőerdője volt. A puszta az 1970-es években elnéptelenedett, ma már csak egy-két ház romjainak nyomát lehet felfedezni. A kis település fából készült forrásháza (Liptódpusztai-forrás) ma is látható. A völgyből a Péter-saroknál a sárga háromszög jelzés ágazik ki és a Kéméndi-tetőre vezet. Ezen az úton egy kb. 300 m-es kiérővel felkereshetjük a szurdokvölgyben megbúvó csodálatos homokkő sziklákat. Ha visszatértünk a jelzett utunkra, akkor észak-nyugati irányban megyünk végig a völgyön, ahol hatalmas, öreg, ma már pusztulóban lévő idős faállományt találunk. A völgyben fekete gólya is fészkel. A Sloszberg nevű magaslat alatt érünk ki a völgyből, és egy rövid szakaszon fonódva haladunk a zöld sáv jelzéssel. Utunk innen egy vadkerítés mellett felvezet a 195 m-es magassági ponthoz, majd enyhe lejtővel fenyőerdő mellett a Kátolyi pincesor mellett a Ruzsek-malomhoz érünk. Túránkat itt a Kátolyi elágazásnál (autóbuszmegálló) fejezhetjük be.

Kátoly története:

Kátoly a Karasica jobb partján, egy völgy ölében, egy időszakos vízfolyású patak medrében, gyönyörű környezetben fekszik. Kátoly Árpád-kori település, amit az ebből a korból származó temploma is bizonyít. A falu és templomának védőszentje Szent Katalin, egyes kutatók szerint innen származik a település neve is. A római katolikus, gótikus stílusú, műemlék templom a XIII. század végén épült. Egy középkori eredetű falképen kívül egy XIV. századi keresztelőmedence is látható. Az ősi templom a pécsi pálosok Jakab-hegyi kolostorához tartozott, mellette a remeteházzal. A település közel 60 százalékát kitevő horvát népesség hű hagyományihoz, a jeles ünnepeken a falu még mindig magára ölti a színes sokác népviseletet.

Készítette: Biki Endre Gábor, Baumgärtner Norbert
Képek:
 Nagy Balázs (Panoramaio), www.palotabozsok.hu, Sziebert Ferenc (Panoramaio), www.liptod.hu, www.geocaching.hu, www.baranyatermeszetbarat.hu