vissza a fooldalra
 
 Fő menü
 Oldal infó
Webmesterek
admin
bodorj  

 Római Katolikus templom
Untitled Document

A véméndi templom története:
A templom 1796-ban I. Ferenc király rendeletére épült, Márián Lénárd volt pálos atya plébánossága alatt, barokk stílusban. Az egy hajós építményt 1830-ban meghosszabbították új szentéllyel, mely mellé építették a sekrestyét. Oldalt két mellékhajót építettek és ezekben a kórust három pillérrel előre vitték. Így a templom sokkal nagyobb lett.

A templom berendezése:
Berendezése empire stílusú. Régi főoltára most a temetőkápolnában áll. A főoltár képe, mely Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, a falra volt erősítve. 1914-ben a hívek adományaiból új főoltárt építettek, mely román stílusú és aranykeretbe foglalja az oltárképet. A képtől jobbra ill. balra Szent Péter és Pál apostolok szobrai állnak szép fülkékben. Az oltárszekrény kis házat ábrázol, dúsan aranyozva.

A főhajóban helyezkedik el a masszív, kőből faragott keresztelőkút, melynek fa tetejére márványozott mintát festettek.

Az evangéliumi oldal mellékhajója végén fülkében áll a Tizennégy Segítő Szent mellékoltára. Fölötte a falon a Tizennégy Segítő Szent ősi nagy képe helyezkedik el.
1. Szent Balázs vértanú
2. Szent György lovag, vértanú
3. Szent Erazmusz püspök, vértanú
4. Szent Vitus szicíliai vértanú
5. Szent Margit vértanú
6. Szent Kristóf vértanú
7. Szent Pantaleon orvos, vértanú
8. Szent Ciriákusz szerpap, vértanú
9. Szent Egyed remete apát
10. Szent Eustachius vértanú
11. Szent Dénes pöspök, vértanú
12. Szent Katalin vértanú
13. Szent Akacius antiochiai püspök
14. Szent Borbála vértanú
Mindannyiuk fölött a mindenkoron segítő Szűz Mária. Ezen oltárnak barokk stílusú, gazdagon aranyozott oltárszekrénye van. Kaufmann Antal pécsi oltárépítő a csonka oltárszekrényre stílusos mennyezetet készített szép feszülettel. Ez oltár alatt van a szent sír terméskőből, benne Krisztus teste terralitből faragva, mely Tüttő Sándor szobrászművész alkotása.

A leckeoldali mellékhajóban került elhelyezésre az új oltár 1936-ban. A rajta álló szoborcsoportot, mely a Fájdalmas Szűzanyát, Jézus holttestét ábrázolja Márián Lénárd faragtatta hársfából, pécsi és pesti hívek adományaiból. Ez a szoborcsoport a mai keresztelőkút helyén álló oltáron volt elhelyezve. Az új mellékoltár, melyen a szoborcsoport most áll Virág püspök úr parancsára készült.

A szószék és a gyóntatószék egyaránt empír stílusban készült. Kaufmann Antal barokk stílusú díszekkel látta el és márvány hatásúra festette. A Trabert család Nepomuki Szent János szobrot készíttetett rá, mely Sugár Gyula szobrászművész alkotása.

Az orgonát Angster József és Fiai cég építette 1937-ben. Szekrénye stílusban harmonizál a többi berendezéssel. Két manuálos, egy pedálja és 14 változata van. Fújtatója elektromos. A 7200 Pengős árhoz az egyházközség 4200 Pengővel járult hozzá.

A templom festését 1894-ben Graits Endre festőművész végezte. A főhajó négy kupolájában 2-2 tojásdad alakú szentkép van Krisztus Urunk életéből: Jézus Urunk születése, megtalálása a templomban, mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele. A szentély kupolájában Szűz Mária megkoronáztatása. A sekrestyehajó felett van az Utolsó vacsora képe. Az idők során a festés több helyen megsérült így 1954 őszén Nikássy Lajos és Döbrentey Gábor festőművészek teljesen felújították a templom belső festményeit.

A sekrestye szekrényei 1949-ben tölgyfából készültek a régi mintájára eredeti vasveretekkel, új belső elrendezéssel.


 

Forrás: Bajtai Zsigmond címzetes apát volt véméndi plébános (1916 +2002)

 Mézeskalácsos

Településünkön 1936 óta van mézeskalácsos és gyertyaöntő műhely. Az első mester anyai nagybátyám néhai Ginder János volt.

Tanulmányaimat Ruff Tibor mohácsi mézeskalácsos műhelyében végeztem, aki Bezdánból (a mai Szerbia) települt át Magyarországra.

Én 1980-ban 28 évesen lettem iparos. Nagy odaadással, szeretettel indítottam a szakmát.

Műhelyem ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki érdeklődik a régi szép kézműves mesterség iránt. Minden meghívásnak eleget teszek, mesterség bemutatókat tartok.

1998-ban az RTL Klub „Mézeskalácsos” című kisfilmjében az én műhelyem, a szakma szeretete, a sütés folyamata került bemutatásra.

2002-ben jelent meg Seres Emilia a „Mézeskalácsok” című könyve, melyben külön  fejezet szól a véméndi mézeskalácsosságról.

2009-ben Regina Heinecke Hamburgból végzett kutatómunkát, melynek eredményeként a    
Das Kuchenherz című könyvben mutatta be hogyan készül a mézeskalács Véménden ő a sváb hagyományokat kutatja.

Ameddig az erőm és egészségem engedi kis falumban sütött véméndi mézes hírét viszem határokon innen és túl.

Nagyné Engel Teréz

Elérhetőség: 7726 Véménd, Kossuth Lajos utca 6. Tel.: +36 69 343 158

 

 

 Tájház
Untitled Document

 Kápolna
Untitled Document

Véméndi temető kápolna

A jelenlegi temetőben lévő kápolna 1776-ban épült, Véménd első templomaként. Építésekor kőépület volt, azonban ez eleje fából készült. Mérete miatt rendkívül kevesen fértek be. Védőszentje Szent Mihály volt. 1912-ben került sor kápolnává alakítására és lett megáldva a Fájdalmas Szűz és Nepomuki Szent János tiszteletére. A kápolnában lévő kriptában temették el Véménd első plébánosát, aki 71 évesen hunyt el. A kriptafedélen különleges latin nyelvű felirat látható: VnanIMes Fratres In DIstrICtV hICCe („Ennek a kerületnek egyetértő testvérei.”) A római számokat egyenként összeadva megkapjuk Marián Lénárd halálának évét: 1815-öt. A síremléket az esperesi kerületi paptestvérei állították.

Forrás: Bajtai Zsigmond címzetes apát volt véméndi plébános (1916 +2002)

 Virtuális séta Véménden
Untitled Document

Tisztelt Olvasó!
A képekre kattintva megtekinheti őket nagyobb méretben.


Templomos látkép


Készül a körforgalom I.


Készül a körforgalom II.


Arany János utca


Forrás a pincéből


Kereszt


Szent Vendel szobor


Völgyhíd


Autópálya


Isten háta mögött


Pad házzal a főutcán


Présház tavasszal


Véméndi főutca

A képeket Baracs Dénes készítette.

 Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!

Szívből köszöntöm Önt abból az alkalomból, hogy a világhálón felkereste községünket a www.vemend.hu címen.


 LED világítás

A magyar közvilágítás történetében először állt át LED-technológiára egy egész település.

 


 Ingyenes WiFi HotSpot

 


 Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!

 Keresés

Részletesebb keresés

 Szavazások

 Ki néz most minket
1 online (1 felhasználó nézi Turizmus - Látnivalók)

Tagok: 0
Vendégek: 1

tovább...

Véménd község honlapja ˆ 2008-2012 Tilos az oldal bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.